Egy kis helyreigazítás
|A 2019. augusztus 29-én egyesületünket érintő cikkekkel kapcsolatban a következőket kívánjuk elmondani.
A cikkek számos tévedést, csúsztatást tartalmaznak:
1) A Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesületet nem 2016-ban, hanem tíz évvel korábban 2006-ban alapítottuk. A 2019-es önkormányzati választás immáron a harmadik a sorban, melyen egyesületünk megméretteti magát. Aktivistáink és segítőink áldozatos munkájának és a kerületi polgárok bizalmának köszönhetően hamarosan Ferencvárosban is minden önkormányzati választási körzetben bejelentjük jelöltjeinket, illetve polgármester-jelöltünket.
2) A 2010-es, illetve 2014-es választások alkalmával összeségében több mint 10 000 szavazattal tiszteltek meg bennünket a választók. A IX. kerület vonatkozásban emlékeztetnénk, hogy az egyesületünk elnökét bíráló egyik újságíró által nyíltan támogatott jelenlegi ferencvárosi összellenzéki jelölt a 2018-as parlamenti választások alkalmával, mint „legesélyesebb jelölt” alig több mint 3%-os eredményt tudott elérni…
3) Egyesületünk nem először áll be olyan önkormányzati tapasztalattal bíró szakember mögé, mint Hunvald György, 2010-ben dr. Gegesy Ferenc indult egyesületünk színeiben, mint polgármester-jelölt.
4) Célunk a választók bizalmából a helyi politikában a kultúra fejlesztése, társadalmi összefogás és a város-rehabilitációs folyamatok elősegítése, a lokálpatriotizmus pártokon felüli eszméjének terjesztése, erősítése. Ezen célokkal egyesületünk erzsébetvárosi jelöltje azonosulni tudott, így nem láttuk akadályát az együttműködésnek.
5) Az elmúlt alig egy hétben – Hunvald György és jelöltjei által – gyűjtött több mint ezer ajánlás is bizonyítja, hogy nemcsak a mi, hanem az erzsébetvárosiak bizalmát is bírja.
6) Egyesületünk természetesen mindenkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően működik. Gazdálkodásunk rendezett és átlátható. Sem az alapszabályunk, sem pedig a vonatkozó jogszabályok, így különösen a választási-és a választási eljárásról szóló törvényekbe nem ütközik, hogy jelölteket állítsunk más településeken.
Levelünket megkapta:
hvg.hu, index.hu, atv.hu, inforadio.hu, 444.hu, mti.hu
A Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület elnökségének nevében:
Deutsch László
elnök
FLE