Felhívás a Képviselő Testület felé

A mai napon az alábbi felhívást küldtük a Ferencvárosi Képviselő Testület és Baranyi Krisztina felé. Kíváncsian várjuk a válaszaikat, miként szavaznak.

Tisztelt Baranyi Krisztina, kedves Képviselő Társaim és Gyuszi!

Ezúton jelezzük, hogy megkaptuk a négyórás maszkot, és időnként halljuk a zene-bonát. Mindezek ellenére mi, az Egyesület, a személyemben tenne egy önálló képviselői javaslatot.

Miután már van példa (állam és a Főpolgármester Úr) az alapbetegség ellen elrendelt tesztelésre, mi egy enyhébb változatát javasolnánk, aminek a lényege, hogy az 50 év feletti, önként jelentkező ferencvárosi lakosság tesztelése (abból baj nem lehet). Miután képviselői testületi ülést nem tartunk, de Baranyi Krisztina állandóan kérdezget minket állásfoglalásunk iránt, mi is, én is, kérünk benneteket, hogy jelezzétek e-mailben, telefonon, élő megkeresésben (két méter távolságról), álláspontotokat, felhívva figyelmeteket, hogy a tartózkodást vagy nem válaszolást NEMnek vesszük.

Felhívnám a figyelmeteket, ahogy látjátok, a médiához is fordultunk az itt lakók érdekében, és természetesen kíváncsiak lesznek arra, hogy javaslatunkat hogyan fogadjátok.

Csókolván dolgos kezeteket,

Deutsch László

FLE

ui: Remélem eltaláljátok a megfelelő gombot!

2020/05/03

 

Kapják:

MTI, MTVA, Magyar Nemzet, Magyar Hang, Info Rádió, Pesti Srácok, Népszava, Magyar Narancs, HVG, Világgazdaság, Origo, Klub Rádió, Ripost, Bors Online, 444.hu, Magyar Hírlap, Blikk

 

 

Megvárva a válaszokat, azokat szintén közzétesszük.