Az FLE 2012. márciusi közgyűlése

Az egyesület március 12-én a korábban meghirdetett napirendekkel közgyűlést tartott. Deutsch László elnök tájékoztatójában jelezte, hogy sikerült az egyesület életét “normalizálni”, sikerült több személyi, anyagi problémát eredményesen megoldani. Ezzel együtt az egyesület tevékenysége “kifelé” nem volt sikeres. A honlap újraindítása viszont – az időbeli csúszás ellenére – mindenképpen fontos eredmény. “Nekünk a civilek bájával kell kérdeznünk” – emelte ki elnökünk. Ha kell a humor eszközével is fel kell hívni a helyi közvélemény figyelmét, klubnapok keretében szükséges az önkormányzati vezetőktől és másoktól aktuális információkat megszerezni, egy-egy témakört megvitatni. Az elnök által felvetett ötleteket élénk vita követte. Az egyesület tudomásul vette, hogy az egyesület volt tagja, volt önkormányzati képviselője, Tornai István függetlenként az LMP kerületi frakciójához kapcsolódott. A közgyűlés örömmel nyugtázta, hogy Szűcs Balázs, aki az egyesület egyik alapító tagja volt 4 éves külföldi szakmai munkáját követően ismét az egyesület közös munkájában fog részt venni.